A Széchenyi gyógyfürdő, a pesti szleng becenevén a „Szecska”,

Budapest legnagyobb fürdőkomplexuma.

Építését 1909-ben kezdték meg Czigler Győző tervei alapján.

A Városligetben található fürdő termálvízellátását jelenleg az

1938-ban átadott II. számú, „Szent István” kút, hidegvízellátását

hat kisebb mélyfúrású kút biztosítja.

A komplexum három kültéri és 15 beltéri medencével rendelkezik.

A fürdőben különböző gyógykezelések vehetők igénybe és nappali

kórházak is működnek. 

Története

A fürdő megépítésének gondolatával a főváros már 1884-ben

foglalkozni kezdett. Megtervezésével Czigler Győző műegyetemi

tanárt bízták meg.

A közgyűlés azonban csak 1903-ban szentesítette határozatában

Czigler terveit, aki még halála előtt értesülhetett a jóváhagyásról

és állandó helyetteséül Dvorzsák Ede okleveles építész,

műegyetemi tanárt jelölte meg.

A helyszín többszörös módosítása után a tényleges építkezés 

1909. május 7-én kezdődött meg.

A művezető építész Schmitterer Jenő volt.

A fürdőt, amelyet addig Artézi fürdő néven emlegettek, 

1913. június 16-án nyitották meg, már Széchenyi gyógyfürdő 

néven. Megépítése mintegy 3 900 000 aranykoronába került,

az összes beépített terület 6220 négyzetméter volt.

A fürdő ekkor beosztása szerint magánfürdőkre, férfi és női

gőzfürdőre, valamint férfi és női népfürdőre oszlott. Forgalma 

1913-ban meghaladta a 200 000 főt, majd 1919-ben 890 507

fővel tetőzött.

Ennek ellenére 1914–15-ben veszteséggel működött, aminek oka

a világháború gazdasági hatásai mellett a (tervezett) gyógyszálló

hiánya is volt.